1. Fejezet

Volterra eleste










- Mester, itt vannak!

- Tudom Jane, tudom…- válaszoltam fáradtan. Hogy ne tudnám? Egy hónapja engedték el Chelsea-t a börtönükből egy üzenettel: Vége az aranykornak. – Nem tehetünk semmit…- Marcus és Jane gyilkos pillantásokat lövelltek felém de már nem tud érdekelni, már nem. Háromezer év után jött el az a pillanat, hogy tudom: tehetetlen vagyok s ez az érzés kétségbe ejtő…

- De Aro…- kezdte volna Marcus de Caius leintette:

- Igaza van sajnos, kedves testvérem. Ugye emlékszel az utolsó csatára? Azt hittem, hogy ott halunk meg. – mondta borúsan

„Borús idő volt aznap, mintha a természet is sejtette volna: itt halhatatlan lelkek fognak örökre eltűnni a világból. A mező erdő felöli részen sorakozott fel a seregünk, szembe velünk egy kisebb vámpír sereg várakozott. Három Vámpír állt a tömeg előtt.

- Ők lehetnek a vezetők – mondtam Caiusnak – Pierre , Céline és Jules Strass. Nagyon különlegesek – vigyorogtam.

- Igen de ne felejtsd el, ők veszélyt jelentenek a társadalmunkra! Halált érdemelnek!

- Majd meglátjuk, de addig is Jane, kezdhetjük!

Jane előre lépett Alec mellé és koncentrálni kezdett…

- Mester! Nem használ, ez lehetetlen! Olyan mint ha az a Cullen pajzsa lenne itt!!

Jane csak úgy toporzékolt dühében.

- Alec?

- Nekem se sikerül mester sajnálom... – hajtotta le a fejét

Furcsa idegesség szállt meg akkor. Pierre Strass kisétált a mező közepére:

- Egy kis ízelítő az erőnkből Aro Volturi! – kiáltotta és a csapata rendezett sorba nekünk esett.

Megráztam a fejemet mintha ezzel kitudnám zárni fejemből az emléket.

Ott vesztettük el őrségünk felét valamint Félixet és Dimitrijt is.

Caius hirtelen felkapta a fejét.

- Jönnek, már hallom őket, akkor, mi lesz?

- Nem tudom, hogy megéri-e harcolni ellenük – gondolkodtam hangosan.

- Én tudom, hogy nem éri meg – hallottam egy mély bariton hangot a hátam mögül – Adjátok fel Volterrát!

Hátrafordultam és öt vámpír állt még a háta mögött. Négyüknek zöld palástja volt, de az ötödiknek barna volt a az arcába húzott kámzsa volt csak sötétebb.

A teremben rajtunk kívül csak Marcus, Caius, Jane és Alec volt. Esélytelen.

- Mester…! Nem megy! Valami védi őket! – morogta Jane

- Ne próbálkozzatok úgyse sikerül… - mondta közönyösen Pierre – Akkor, Jules kezdhetjük!





2 óra múlva 3 máglya égett Volterra főterén. Caius, Marcus és Jane haltak meg. Alecet fogságba esett és kényszerítették a csatlakozásra. Én az utolsó pillanatban tudtam elmenekülni a kámzsás vámpír kezei közül de megesküdtem, hogy megbosszulom fivéreim halálát és visszafoglalom Volterrát. Esküszöm...